9. születésnapját ünnepelte a Polgár Judit Világsakkfesztivál!
2023. október 14-én Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában immáron kilencedik alkalommal megrendezésre került Világsakkfesztiválon intézményünket Farkas Győzőné, Stelénné Sárközi Edit, Izsóné Kicsák Éva tanító nénik és öt 4. b osztályos tanuló képviselte. A gyerekek állomásról állomásra haladva sakkos és játékos kihívásokon keresztül feladatokat teljesítve pontokat, pecséteket gyűjtöttek, majd értékes ajándékokra váltották be. A programok gyerekközpontúak és sokszínűek voltak, melyek több területet is érintettek: képzőművészetet, sportot, tudományt, oktatást. Az idén nagyon érdekesnek bizonyult a gyerekek számára a QR kódos sakkos fejtörő és a sárkánysakk bemutató. Személyesen is találkoztak Polgár Judit nagymester, sakkolimpiai bajnok, oktatási nagykövettel, akivel fényképet is készítettek és autogramot is kaptak tőle. A tanító nénik eközben interaktív előadásokon vettek részt, ahol a sakk oktatásban betöltött szerepét és jelentőségét, innovatív új módszereket, legjobb gyakorlatokat, eszközöket és eredményeket ismerték meg.
A 4. b osztályt képviselte: Gyulai Attila, Paczók Dorka, Szántó Balázs, Tőkés Izabella, Varga Nóra.
![391612401_827276872521353_1312763892709228930_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391612401_827276872521353_1312763892709228930_n-768x510.jpg)
![391612807_827276792521361_2075617470793124484_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391612807_827276792521361_2075617470793124484_n-768x510.jpg)
![391614680_827276565854717_4127466366946919696_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391614680_827276565854717_4127466366946919696_n-768x510.jpg)
![391624849_827276612521379_659726724891643224_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391624849_827276612521379_659726724891643224_n-768x510.jpg)
![391629233_827276345854739_7294345211631905249_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391629233_827276345854739_7294345211631905249_n-768x510.jpg)
![391632130_827276859188021_5966166366690485547_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391632130_827276859188021_5966166366690485547_n-768x510.jpg)
![391632178_827276285854745_8419224749836974575_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391632178_827276285854745_8419224749836974575_n-768x510.jpg)
![391632190_827276512521389_6320554999746513951_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391632190_827276512521389_6320554999746513951_n-768x510.jpg)
![391637881_827276752521365_177349833887897602_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391637881_827276752521365_177349833887897602_n-768x510.jpg)
![391641252_827276435854730_6228619649026948061_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391641252_827276435854730_6228619649026948061_n-768x510.jpg)
![391664241_827276719188035_1440580745046188676_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391664241_827276719188035_1440580745046188676_n-768x510.jpg)
![391675675_827276675854706_9011908589354464203_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2023/10/391675675_827276675854706_9011908589354464203_n-768x510.jpg)