Tudásbajnokság – vármegyei forduló

2026. március 27-én rendezték meg a Tudásbajnokság vármegyei fordulóját, amelynek a Kálvin János Református Általános Iskola adott otthont. A megmérettetésen iskolának 2–5. évfolyamos diákjai is részt vettek.

A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által szervezett Tudásbajnokság az egyik legnépszerűbb tanulmányi verseny az általános iskolások körében. A Tudásbajnokság egy egész tanéven át tartó, komplex verseny, amely két fő részből áll: egy hatfordulós levelezős szakaszból, valamint a „bennülős” fordulókból, amelyek közé a vármegyei forduló és az országos döntő tartozik.

A versenyzőink négy tantárgyból mérhették össze tudásukat: matematika, magyar nyelv, angol (kezdő) és természetismeret. A feladatok gondolkodtatóak voltak, és koncentrációt, valamint alapos felkészülést igényeltek. A vármegyei forduló fontos állomás a versenyben, hiszen a legjobban teljesítő tanulók innen juthatnak tovább az országos döntőbe. A résztvevők számára a verseny nemcsak kihívást, hanem értékes tapasztalatot és sikerélményt is jelent.

Felkészítő nevelők: Hellerné Gál Edit, Hornyákné Varga Judit, Izsóné Kicsák Éva, Molnárné Csányi Diána, Stelénné Sárközi Edit, Szabó Tímea

Diákjainknak sok sikert kívánunk, és hálásan köszönjük kollégáink elkötelezett, odaadó felkészítő munkáját!
Legutóbbi bejegyzések
2026. augusztus
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31