Advent 4. vasárnapján Palánki Ferenc, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke szentelte fel és áldotta meg a frissen felújított Szent József-templomot.

Püspök atya beszédében Szent József, a hallgatag szent példáját állította elénk, aki nem hagyott számunkra bölcsességeket, mégis egész élete például szolgál számunkra, hogyan lehet életünkben és a mindennapokban megtestesíteni a keresztény erényeket. Püspök atya szavaival arra buzdított, mi is merjük vállalni azokat a feladatainkat, melyeknek teljesítésére a Jóisten a világba hívott bennünket, ahogyan Szent József is tette.

A magasztos ünnepen jelen voltak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Mátészalka város vezető politikusai, a Széchenyi Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetősége és tantestülete. Heidelsperger István püspöki helynök atya, iskolánk lelkivezetője megköszönte mindazoknak a támogatását és munkáját, akik hozzájárultak a templom és a plébániaudvar teljes külső és belső megújulásához. Iskolánk diákjai lélekemelő műsorral készültek püspök atya látogatására. A műsort összeállította és betanította Farkasné Papp Marianna és Veresné Bulyáki Éva tanárnő.

Hálatelt szívvel köszönjük meg püspök atyának az erkölcsi és anyagi támogatást, amit templomunk megújításához nyújtott. Örömmel töltött el bennünket látogatása! További munkásságára Isten áldását kérjük! Visszavárjuk!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031