Pályázati felhívás! – “Az én betlehemem”

Pályázati felhívás

„Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.” (Assisi Szent Ferenc)

„Az én betlehemem”

800 éve készült el az első betlehemi jászol

A mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kreatív kézműves pályázatot hirdet „Az én betlehemem” címmel a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott iskolák számára.

A betlehemezés a Kárpát-medence legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi népszokásai közé tartozik. Az első betlehemi jászol felállítása -1223-ban- Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik. Szent Ferenc volt az első, aki a helyi közösséggel együtt, egy sziklabarlangban újra megélte a betlehemi születés csodáját, s ahol a résztvevők különleges örömélményt tapasztalhattak meg. A karácsony igazi jelentése éppen ez „a soha nem tapasztalt öröm”, vagyis Jézussal való valódi és hiteles találkozás megélése.

Az idei pályázat a teremtésvédelem jegyében született, aktualitását pedig Ferenc pápa „Laudate Deum” kezdetű apostoli buzdítása adja, melyet éppen Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én tettek közzé.

Arra kérjük az Egyházmegye általános iskolás korú gyermekeit és középiskolás fiataljait, hogy iskolai vagy családi körben tervezzék meg és saját kezűleg készítsék el – természetes vagy újrahasznosított anyagokból – azt a betlehemet, amely szerintük méltó a karácsony ünnepéhez.

Pályázatunk a korábbi években már nagy helyi sikert aratott, felhívásunkra 2020-ban 90 alkotás érkezett intézményünkbe. Kezdeményezésünkről az Öröm-hír sajtóiroda is beszámolt. „Az én betlehemem” pályázat a mátészalkai Széchenyi Katolikus Általános Iskolában (dnyem.hu)

A pályázat feltételei:

Korosztály: általános iskolások és középiskolások

Felhasználható anyagok: természetes vagy újrahasznosított anyagok (nem használható fel boltban vásárolt vagy kinyomtatott betlehemi figura)

Pályamunkák mérete: nincs megkötés

Pályamunkák száma: intézményenként maximum 10 darab

Leadási határidő: 2023. december 1. (péntek)

Kiállítás: Széchenyi István Katolikus Általános Iskola, Mátészalka

Ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó tervezett időpontja: 2023. december 18. (hétfő)

 

A hozzánk beérkezett alkotásokból kiállítást rendezünk, mely az adventi időszak alatt iskolánk aulájában lesz megtekinthető. A legötletesebb alkotásokat díjazzuk, készítőiket a pályázat zárórendezvényére külön meghívjuk.

Az én betlehemem pályázat fővédnöke Palánki Ferenc püspök atya. A díjakat és jutalmakat Heidelsperger István oktatásügyi püspöki helynök atya adja át.

Amennyiben intézményeikbe tíznél több pályamunka érkezik, akkor kérjük, hogy az Önök által legötletesebbnek ítélt tízet továbbítsák el hozzánk, a többiből pedig szervezzenek a saját intézményükben kiállítást, ezzel is segítve diákjaik és kollégáik adventi készületét.

Istentől megáldott boldog készülődést, ötletelést és barkácsolást kívánunk!

Dr. Bálint Albertné
vizuális kultúra tanár

Dienes Béla
igazgató

Heidelsperger István
püspöki helynök

Kelt: Mátészalka, 2023. október 09.