„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”.
Intézményünkben régebbre visszanyúló hagyománya van a környezettudatos nevelésnek. Április 22-én kezdetét vette a 2024-es Fenntarthatósági Témahét. Az előző évekhez hasonlóan ezen a héten szinte minden órán külön figyelmet fordítunk a „fenntarthatóságra”, és diákjaink új ismereteket szerezhetnek környezetünk, egészségünk tudatos védelméről, német és angol nyelven is. Hétfőn, a „Témahét” ünnepélyes megnyitóján részt vett az aulában iskolánk minden tanulója. Dienes Béla főigazgató úr is megosztotta gondolatait a környezetvédelemmel kapcsolatban. Megtekintettünk egy rövid filmrészletet a Noé című filmből, és elénekeltük a „Bércet, rónaságot” című dalt. Kovácsné Stamusz Katalin tanárnő tájékoztatást nyújtott a hét programjairól, amely idén is nagyon színesre, érdekesre, figyelemfelkeltőre kerekedett. Kedden érdeklődve hallgattuk dr. Kiss Ferenc előadását, mindenki tetszését elnyerte „A csodálatos világunk” kiállítás, a csütörtöki napot a „Gurul a suli” program színesítette. Izgatottan várjuk a mai divatbemutatót! A hét színes, vidám osztályprogramjairól a jövő héten közlünk összefoglalót. Köszönjük minden kedves kolléga és diák aktív részvételét!
![438802940_938182644764108_4247975246274643108_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/438802940_938182644764108_4247975246274643108_n.jpg)
![439211631_938183324764040_2270652093113223557_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439211631_938183324764040_2270652093113223557_n.jpg)
![439227566_938183488097357_5501338265915111418_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439227566_938183488097357_5501338265915111418_n.jpg)
![439263927_938183504764022_8232610659288542013_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439263927_938183504764022_8232610659288542013_n.jpg)
![439337602_938183321430707_1942930762653309665_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439337602_938183321430707_1942930762653309665_n.jpg)
![439472686_938183224764050_87830388655573175_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439472686_938183224764050_87830388655573175_n.jpg)
![439493023_938183521430687_4154269191589254327_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439493023_938183521430687_4154269191589254327_n.jpg)
![439586292_938182974764075_7521014002383986779_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439586292_938182974764075_7521014002383986779_n.jpg)
![439587864_938182611430778_7315759597846779722_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439587864_938182611430778_7315759597846779722_n.jpg)
![439592748_938182558097450_2560144039853695529_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439592748_938182558097450_2560144039853695529_n.jpg)
![439593588_938183588097347_7591114040680868280_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439593588_938183588097347_7591114040680868280_n.jpg)
![439598615_938182571430782_1502504516066410487_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439598615_938182571430782_1502504516066410487_n.jpg)
![439604863_938182964764076_1029179544803714742_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439604863_938182964764076_1029179544803714742_n-1.jpg)
![439959845_938182631430776_2854505090390082028_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439959845_938182631430776_2854505090390082028_n.jpg)
![439972693_938182654764107_2107303272367839004_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/439972693_938182654764107_2107303272367839004_n.jpg)
![440084395_938182568097449_4086987770427240283_n](https://szechenyimsz.hu/wp-content/uploads/2024/05/440084395_938182568097449_4086987770427240283_n.jpg)