Határtalanul 3. nap 🙂
Hogy frissen induljon a nap, a kis csapat tagjai korán reggel sétát tettek a meseszép Algyógyi-vízeséshez. Innen Gyulafehérvárra vezetett az útjuk, s az Erdélyi Fejedelemség hajdani fővárosában töltötték a délelőttöt. A gyulafehérvári vár, és a Szent Mihály székesegyház is sokat mesélhetne nekünk a dicső múltról és eleink nagyságáról. A székesegyház falai között ma is láthatóak a Hunyadiak síremlékei, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai. A csillag alakúvá bővített gyulafehérvári erőd a három részre szakadás után kiépült végvárrendszer része, Közép-Kelet-Európa legnagyobb vára. És akik a vár sorsa felett őrködtek? Szent István, II. András, Bethlen, Báthory és Apafi fejedelmek.
Magyarigenben az 1848/’49-ben ártatlanul elpusztított magyar civil lakosságra emlékeztek diákjaink, majd megtekintették az Erdély legszebb barokk protestáns templomának tartott református templomot. A templomkertben alussza örök álmát Bod Péter, a nagy irodalom- és egyháztörténész író, aki életében Bethlen Kata udvari lelkésze is volt és akit „a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósának” tartanak.
Következő állomás a Jókai regényből ismert Nagyenyed volt, melyet a „szenvedések városának” is neveznek. Nagyenyedre érve megtekintették a város híres református kollégiumát, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor, az Erdély aranykorát megteremtő fejedelmünk alapított. Ma az intézmény az alapító nevét viseli és 2003-ban Magyar örökség-díjjal ismerték el az erdélyi szórványban végzett munkájukat. Sose felejtsük: „A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”! A nagyenyedi várfal tövében álló emlékműnél koszorút helyeztek el a hetedikesek, emlékezve a letűnk korok magyar áldozataira.
Késő délután Torockószentgyörgyön felmásztak a Rákóczi-féle
szabadságharcban felrobbantott híres vár romjaihoz, ahonnan csodás kilátás vetül a Székelykő csipkés vonulatára.
Az éjszakát a gyermekek és kísérőik a varázslatos Torockón töltötték.
417463766_967621721820200_5874523082008338870_n
417464791_967621158486923_6659603321217151275_n
417465901_967621355153570_3918167190517204274_n
417476019_967621415153564_8270526760388268760_n
448112539_967621268486912_6150342736039461913_n
448136459_967621988486840_5879948558132180182_n
448136497_967621375153568_5291747898208717223_n
448173355_967621045153601_1433848413258849614_n
448177916_967621195153586_3475664331085797428_n
448181006_967621831820189_5293734325226942686_n
448195715_967621288486910_7519125920891610555_n
448208677_967621895153516_5211831468464319251_n
448208806_967620888486950_3854518255874389337_n
448208998_967621811820191_8696429053609820821_n
448210758_967622068486832_718470224539420937_n
448213807_967621755153530_4010072416194238237_n
448224844_967621088486930_5287906491715686523_n
448237061_967621621820210_2862015644732484615_n (1)
448237061_967621621820210_2862015644732484615_n
448250044_967620971820275_9099221597241502807_n
448275031_967621121820260_1395962139861665119_n
448275492_967622148486824_2758985151663673189_n
448276042_967621605153545_556222243845316050_n
448298274_967620938486945_6033330961560740748_n
448333359_967621505153555_8025111947566168077_n
448337541_967622035153502_7628921518362876517_n
448183399_967621231820249_1740838719942148023_n
Legutóbbi bejegyzések
2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031