Fájó szívvel, de nagy szeretettel, ünnepélyes keretek között vettünk búcsút két nagyszerű kollégánktól a tanév végén. Hellerné Gál Edit tanítónő megérdemelt nyugdíjba vonulása alkalmából, míg Móréné Szegedi Judit tanárnő életének új szakasza elé nézve búcsúzott el közösségünktől.
Soltész Katalin tanárnő méltatta búcsúzó kollégáinkat, majd Csapos Zsolt főigazgató úr mondott köszönetet mindkét pedagógusnak az intézményünkben végzett kimagasló, áldozatos és példaértékű munkájáért.
„Köszönjük a mögöttünk hagyott éveket, a hitet és a szakmai alázatot, amellyel diákjainkat nevelték. Életük következő fejezetéhez jó egészséget és sok örömet kívánunk!”
A búcsúztatás mellett ez a délután a köszönetnyilvánítás ideje is volt. Csapos Zsolt főigazgató úr, valamint Heidelsperger István püspöki helynök atya, iskolánk lelkivezetője is hálás szívvel köszönte meg az intézmény minden dolgozójának az egész éves kitartó és eredményes munkáját.
A vezetőség a nyári szünetre mindenkinek áldott, békés időszakot és jó pihenést kívánt.









