Az iskola adventi koszorúján meggyújtottuk a remény gyertyáját

Advent
Hétfőn reggel az iskola adventi koszorúján meggyújtottuk a remény gyertyáját. Iskolánk római katolikus hitoktatója, Farkasné Papp Mariann ünnepi ráhangoló gondolataiban a szeretetcselekedetek fontosságáról beszélt. Az adventi jócselekedetek nem csak a másikon segítenek, hanem saját magunkon is, hiszen megnyitják szívünket Isten felé. Papp Zoltán görögkatolikus parókus atya a szolgálat valódi értelméről elmélkedett. Fontos, hogy szeretettel vegyük körül egymást, gyűjtögessük a szeretet szalmaszálait. Hajoljunk meg Isten előtt és forduljunk embertársaink felé, hogy Jézus megszülethessen a szívünkben. Fényeddel te is utat mutass! Zoltán atya ünnepi gondolatai után az ötödik és hatodik osztályos tanulók elmélkedtek az ünnepről. Az aulában tartott ünnepségen iskolánk ötödik és hatodik osztályos diákjai vettek részt. Az alsóbb évfolyamosok saját tantermükben, élő közvetítésen keresztül lehettek részesei az eseménynek.
A második gyertyagyújtáson jelen volt iskolánk lelkivezetője, Heidelsperger István püspöki helynök atya, Dienes Béla igazgató úr, Németh Norbert igazgatóhelyettes úr, valamint iskolánk hitoktatói, pedagógusai. Iskolánk énekkarosai Veresné Bulyáki Éva tanárnő vezetésével gyönyörű dalokkal színesítették a műsort.
„Uram! Add, hogy a kétkedés helyett hitet vigyek,
a kétségbeesés helyett reményt,
a sötétségbe fényedet,
úgy várjam jöttödet!”
409165616_857980349451005_6017844222636387864_n
409174277_857980362784337_3141095731184154795_n
409191104_857980472784326_6412572895237178818_n
409202220_857980366117670_8767843176583292482_n
2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031