Az 1.b és 2.b osztályos gyerekek közös kiránduláson vettek részt Tokajban

Az 1.b és 2.b osztályos gyerekek június 14-én közös kiránduláson vettek részt Tokajban. A nap első állomása az ország egyik legnagyobb lepke és ásványkiállításának megtekintése volt. Több mint 3.700 db trópusi lepke hatalmas méretét, szín- és formavilágát csodálhatták meg. Külön termekben voltak a nappali-éjszakai lepkék, a rovarok, a bogarak, a tengeri herkentyűk és az egyéb érdekességek. Az udvarról egy másik épületbe belépve ásványkiállítás tárult a szemük elé, ahol elsősorban a hazai ásványokat csodálhatták meg, de a külföldről származó természeti kincsek is gazdagították a látványt. Pihenésképpen a két osztály a játszótéren tette próbára ügyességét, majd fagyizással folytatták a délelőtt programját. Ebéd után hajókiránduláson vettek részt. Az 50 perces hajóút során a Bodrog folyón haladtak Tokaj városa mellett, majd visszafordultak, és a Tiszán csodálhatták a tájat. Az egész napos programot a rakamazi Szent István király templomban zárták, ahol a római katolikus épületről kaptak tájékoztatást és közös imádkozás után indultak haza az eseménydús és élményteli nap után.
Köszönjük a kísérő pedagógusok, Izsóné Kicsák Éva, Nagy Istvánné, Polgárné Ujlaky Csilla és Stelénné Sárközi Edit tanítónők áldozatos munkáját!
448241584_969151025000603_2970355775123341462_n
448262504_969151065000599_7774411536328545053_n
448471893_969151101667262_5185680938598286725_n
448164639_969150971667275_4403704800732684266_n
Legutóbbi bejegyzések
2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031