A csillag csodája
December 20-án iskolánkban a karácsonyi műsor keretében gyújtottuk meg az adventi koszorún a szeretetet szimbolizáló negyedik gyertyát. A karácsonyi ünnepségen jelen voltak iskolánk lelkivezetője, Heidelsperger István püspöki helynök atya, Dienes Béla igazgató úr, Németh Norbert és Tóth Norbert igazgatóhelyettes urak, iskolánk pedagógusai, diákjaink és a kedves Szülők.
A karácsony, a kis Jézus születése mindig egy csoda. Csoda, mert minden évben újra megélhetjük, az adventi időszakban újra, meg újra várhatjuk, készülhetünk az emberré vált Istennel való találkozásra. Felkészítjük szívünket, lelkünket ennek a csodának a befogadására. Többet figyelünk egymásra, szeretteinkre, feldíszítjük otthonainkat, ajándékozunk… Szép dolgok ezek, de soha ne feledjük, a legszebb csoda a Kisjézus születése. A harmadik évfolyam ,,A kiscsillag csodája,, címmel a betlehemi csillag történetét hozta elénk iskolánk karácsonyi ünnepségén.
István atya a történethez kapcsolódva a karácsony valódi jelentőségéről beszélt a jelenlévő diákoknak. Felhívta figyelmünket arra, milyen fontos lenne, ha mernénk magunkat, a figyelmünket, az időnket, szeretetünket ajándékozni az idei karácsonyon egymásnak.
A karácsonyi műsort összeállították Bakos Istvánné és Alföldiné Lovasi Ildikó tanítónők.
Munkájukat segítették Dienesné Farkas Diána és Apátiné Bodó Katalin tanítónők.
A hópehely és tűztáncot Dienesné Farkas Diána, a csillagtáncot Tóthné Szomju Anita táncpedagógusok tanították be.
Szólót énekelt Varga Natasa Lia 3. b, Rozsnyai Emma 3.a és Rozsnyai Lili 7.a osztályos tanuló.
A műsorban közreműködött iskolánk kis és nagy kórusa, Veresné Bulyáki Éva tanárnő vezetésével. A csodálatos dekorációt Kovácsné Stamusz Katalin tanárnő álmodta és valósította meg, Czibere Attiláné és Nagy Nikoletta pedagógiai asszisztensek segítségével. A képeket Czine Árpád készítette. Köszönjük minden kedves segítőnk áldozatos munkáját!
„Estfelé, midőn a négy láng meggyullad a sorban,
Jó lesz megpihenni csendben, nyugalomban.
Együtt ünnepelni a Csoda érkezését,
A szent karácsony bennünk létezését.”