Hollywood vonzásában
A Magyar Hollywood Tanács 2025. május 2-4-ig rendezte meg tizedik filmes alkotótáborát Ricsén a Zukor Adolph Művelődési Házban. Azok a diákok vehettek részt ezen a rendezvényen, akik a szeptemberi országos döntőn az első három helyezett közé tartozott.
Intézményünket II. helyezettként három 8.a osztályos diák képviselte: Barta-Labojko Márta, Nagy Noémi, Rozsnyai Lili Krisztina. A tábort Vécsi István polgármester úr és Bokor Balázs, az MHT elnöke nyitotta meg. Hazai Cecília, a Hunyadi sorozat producere, Veres Attila, a sorozat forgatókönyvírója szakmájuk rejtelmeivel ismertették meg a gyerekeket. Az eseményen 25 fiatal vett részt Budapestről, Hajdúnánásról, Mátészalkáról, Túrkevéről és Ricséről. Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, sok érdekes és új dolgot ismertek meg. Bepillantást nyertek a forgatókönyvírás és filmforgatás rejtelmeibe, alkalmuk nyílt megismerkedni híres színészekkel, producerekkel. Molnár István az operatőri szakma alapjairól, Gerebics Sándor rendezői, Kelemen Zoltán színművészi munkájáról tartott érdekfeszítő előadást. A ricsei diákok „Vigyázz magadra!” címmel forgatták le filmjüket, tanulóink pedig az „Ördögi kör” című kisfilmet alkotók csapatához tartoztak. Ezek az alkotások benevezésre kerültek egy fesztiválra diák kategóriában. A zárónapon ünnepélyesen bemutatták felvételeiket az Adolph Zukor Emlékházban. Itt a fiatalok megismerkedhettek azzal az életmű -kiállítással, amivel Ricse adózik nagy szülöttje emlékének.
A résztvevők emléklapot kaptak.
Gratulálunk diákjaink kisfilmjéhez! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Köszönetünket szeretnénk kifejezni Bokor Balázs úrnak, hogy a versennyel és az ezzel járó filmes alkotótáborral felejthetetlen élményeket szerzett diákjainknak!