Pályaorientációs nap a Széchenyiben
A Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde iskolai intézményegysége 2024. december 7-én tartotta pályaorientációs napját, melynek az volt a célja, hogy felkészítsük tanulóinkat a felnőtt életre, a továbbtanulásra, és segítsük életpályájuk megtervezését.
Ebben a tanévben a továbbtanulás előtt álló diákjaink számára a versenyszféra területéről három vezetőt hívtunk meg.
Az első előadó Cseh Lajos úr volt, a mátészalkai Carl Zeiss Vision Hungary Optikai Kft. termelésvezető manegere, majd Czifra Tibor úr, a MOM Zrt. gazdasági igazgatója, cégvezetője, majd zárásként Erdélyi Ferenc úr, a Diopack Kft. ügyvezető tulajdonosának előadása következett.
A bemutatók rendkívül érdekesek és színesek voltak. A videók és a prezentációk kapcsán diákjaink belepillanthattak a cégek mindennapjaiba, megismerhették a különböző munkaterületeket, tevékenységeket. A cégekhez köthető termékek közül néhányat az előadások közben megnézhettek, testközelből megvizsgálhattak, melyet tanulóink nagy érdeklődéssel fogadtak.
Az előadások végén Erdélyi Ferenc úrnak köszönhetően egy váratlan, meglepetésjátékban is részt vettek a gyermekek, aminek nagyon örültek.
Szeretnénk megköszönni mindhárom előadónak, hogy iskolánkhoz kötődve szülőként, nagyszülőként előadásaikkal, hasznos információkkal segítették, támogatták gyermekeinket a pályaválasztás előtti sikeres életút megtervezésében.
Németh Norbert
főigazgató-helyettes
470226581_1092757715973266_4525733135929852494_n
470156411_1092757519306619_4293895596664158763_n
470182375_1092757189306652_666113076971565669_n
470158145_1092806362635068_3002783817639877566_n
470180205_1092757435973294_1131017817928377746_n
470180989_1092757269306644_7032800914566514705_n
470187578_1092806182635086_4000194701869826346_n
470201976_1092757609306610_3736185227170786368_n
470214627_1092757335973304_2733187038351765721_n
470202515_1092806085968429_1269456610944084053_n
470202558_1092757192639985_8017990193924263905_n
470211405_1092806289301742_4477286994887583002_n
470212252_1092757375973300_1464670822395001728_n
470220106_1092757675973270_5755938600397809593_n
470223360_1092757472639957_5890481844150247447_n
470223968_1092757289306642_3080521859683450993_n
470226335_1092757239306647_8642187368087422563_n
470144745_1092757629306608_206528246905837294_n
470229221_1092806292635075_2324838376626412598_n
470230108_1092806089301762_2535396420336407248_n
470232233_1092757499306621_4850250818419020005_n
470234645_1092806285968409_4241873247006400896_n
470237328_1092757569306614_8272008371131870245_n
470244030_1092806179301753_4620133269114990899_n
470481527_1092806099301761_5057054402036355290_n
470489811_1092757402639964_3245027121417952342_n
470568278_1092806165968421_4803252018092356569_n
Legutóbbi bejegyzések
2025. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031