Filmes alkotótáborban Ricsén
A Magyar Hollywood Tanács 2025. október 17-19-ig rendezte meg filmes alkotótáborát Ricsén a Zukor Adolph Művelődési Házban. Azok a diákok vehettek részt ezen a rendezvényen, akik az országos döntőn az első három helyezett közé tartoztak.
Intézményünket III. helyezettként három 8.a osztályos diák képviselte: Györfi Anna, Oláh Dorka, Vanczák Petra, de a táborban Lemák Linda vett részt, ő Dorkát helyettesítette. A háromnapos rendezvényen résztvevő fiatalok megismerkedtek a filmrendezői, produceri, színészi, forgatókönyvírói munkával. Közreműködött első nap a táborban Vaktor Orsolya, Turner Zsuzsanna, Spilák Klára, Szalóczy Pál, Molnár István. Az előadók saját karrierjükön, élményeiken keresztül mutatták be a filmezés érdekes világát. A második és harmadik napon operatőr volt a segítségükre a filmezés szakmai ismereteinek átadásában, majd közösen egy filmetűdöt forgattak le a helyszínen. Diákjaink nagyon jól érezték magukat, sok érdekes és új dolgot ismertek meg. Bepillantást nyertek a forgatókönyvírás és filmforgatás rejtelmeibe, alkalmuk nyílt megismerkedni hírességekkel. Tanulóink a ricsei diákokkal karöltve ” Lelkiismeret” címmel forgatták le filmjüket. Gratulálunk diákjaink kisfilmjéhez! Nagyon büszkék vagyunk rájuk! A zárónapon ünnepélyesen bemutatták felvételeiket az Adolph Zukor Emlékházban. Itt a fiatalok megismerkedhettek azzal az életmű -kiállítással, amivel Ricse adózik nagy szülöttje emlékének.
A résztvevők emléklapot és könyvet kaptak ajándékba.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni Bokor Balázs úrnak, hogy a versennyel és az ezzel járó filmes alkotótáborral felejthetetlen élményeket szerzett diákjainknak!