Határtalanul – Királyok és fejedelmek útján (HAT-KP-1-2023/1-001308)

Királyok és fejedelmek útján Erdélyben

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001308

2024. június 10-től június 14-ig iskolánk 7. a osztályos diákjai és pedagógusai a Határtalanul pályázat segítségével (Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001308) erdélyi kiránduláson vehettek részt.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul! Program keretében a számunkra megítélt támogatás összege: 3 498 105 Ft. A kiránduláson 28 diák és 3 kísérő pedagógus vett részt.

Kirándulásunk célja az volt, hogy Erdély történetét a magyar királyok és az erdélyi fejedelmek cselekedeteinek az életükhöz kötődő helyszíneken történő felidézésén keresztül ismerjék meg a széchenyis tanulók.

ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA

A kiutazás előtt az előkészítő órák során ismertettük a diákokkal Erdély történelmét, a meglátogatandó terület etnikai arányait, a külhoni magyarsággal kapcsolatos tudnivalókat. A barangoló digitális tartalomtár segítségével megismerkedtünk a programban szereplő városok nevezetességeivel. Térkép segítségével végig követtük az előttünk álló útvonalat.

Az 5 nap alatt csupa olyan helyszínt kerestünk fel, melyek valamilyen módon fontos szerepet játszottak uralkodóink életében és megismerhettük a hozzájuk fűződő legendákat is: Arad, Déva, Vajdahunyad, Torockó, Nagyenyed, Nagyvárad, Kolozsvár, Gyulafehérvár nevezetességeinek megtekintése mellett túráztunk a Tordai-hasadékban, találkozhattunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt hasonló életkorú diákokkal.

IMG_4102
IMG_4103
image_50461441
image_50445313

1. nap: Arad- Máriaradna – Déva

„Menj világot látni, mert az égbolt alatt,

Igaz élmény csak az utazásból fakad.”

2024. június 10-én reggel, 28 diák és 3 kísérő tanár indult útnak, hogy felejthetetlen kirándulást tegyenek Erdélyben, szent királyaink és az erdélyi fejedelmek nyomait kutatva.

A kirándulás első állomása a híres és hírhedt Arad városa volt, ahol a gyerekek tiszteleghettek az 1848/49-es szabadságharc mártírjai, a 13 aradi vértanú és a harcokban elesett hősök emléke előtt. Rövid városnézés során megcsodálhattuk Zala György alkotását, a Szabadság-szobrot, a Kárpát-medence egyik legnagyobb katolikus templomát a Minorita Templomot és Rendházat, valamint Arad ikonikus épületeit.

Délután látogatást tettünk Máriaradna ferences templomában, ahol megtekintettük a híres Mária-kegyképet és a kegytárgyakat is. A legendákkal átszőtt búcsújáróhely a Kárpát-medence Csíksomlyó után talán legfontosabb katolikus zarándokhelye. A gyerekek által ajándékba vitt, iskolánk logójával ellátott gyertyák világítottak a mai nap folyamán az oltáron. „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:6)

Késő délután Déva felé vettük az irányt, ahol finom vacsorával és kellemes szállással vártak minket.

IMG_3471
IMG_3500
IMG_3484
IMG_3498
IMG_3497
IMG_3478

2. nap: Déva vára- Vajdahunyad – Demsus

„Tizenkét kőmives összetanakodék,

Magos Déva várát, hogy fölépittenék.

Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,

Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.”

 

Mindannyiunk számára ismerős Kőmíves Kelemenné, a falba épített asszony legendája. Izgalmas volt testközelből megtapasztalni ezt a misztikus helyet, hiszen kedd reggel elsőnek magos Déva várát vettük be. A stratégiai helyen felépített erődítmény a Maros folyó fölé magasodik, így a hosszú és meredek kaptatót, mely a vulkanikus várhegy tetejére vezetett volna minket, felvonóval tettük meg. A szépen felújított vár, mindenkit elkápráztatott!

A második megálló a Mikszáth által a „várak királyának” nevezett Vajdahunyad vára volt. A Hunyadi család ősi fészke, valódi gótikus lovagvár. A nagy törökverő Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, igazságos Mátyás király, valamint Bethlen Gábor élt és lakott e falak között.

Délután a demsusi Szent Miklós-templomot, egy bizánci stílusban épült történelmi műemléket, egyben Erdély legrégibb román ortodox templomát kerestük fel. A különleges templom valószínűleg egy római kori Jupiter templomból, annak hatalmas, római köveit felhasználva épült, s Szent István idejében katolikus templomként funkcionált.

Az esti órákban látogatást tettünk Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes által alapított dévai gyermekotthonban is, melyet a Szent Ferenc Alapítvány tart fenn. Megismerkedtünk az árvaház működésével, bemutattuk egymásnak iskolánkat, iskolánk névadóját, településeinket. A szeretetteljes fogadtatás és beszélgetés után átadtuk az ott élő gyermekek részére gyűjtött adományainkat.

IMG_3552
IMG_3549
IMG_3523
IMG_3562
IMG_3621
IMG_3603
IMG_3615

3. nap: Algyógyi -vízesés – Gyulafehérvár – Magyarigen – Nagyenyed- Torockószentgyörgy

Másnap korán reggel sétát tettünk a meseszép Algyógyi-vízeséshez. Innen Gyulafehérvárra vezetett utunk, s az Erdélyi Fejedelemség hajdani fővárosában töltöttük a délelőttöt. A gyulafehérvári vár, és a Szent Mihály székesegyház is sokat mesélhetne nekünk a dicső múltról és elődeink nagyságáról. A székesegyház falai között ma is láthatóak a Hunyadiak síremlékei, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai. A csillag alakúvá bővített gyulafehérvári erőd a három részre szakadás után kiépült végvárrendszer része, Közép-Kelet-Európa legnagyobb vára. És akik a vár sorsa felett őrködtek? Szent István, II. András, Bethlen, Báthory és Apafi fejedelmek.  Magyarigenben az 1848/49-ben ártatlanul elpusztított magyar civil lakosságra emlékeztek diákjaink, majd megtekintettük az Erdély legszebb barokk protestáns templomának tartott református templomot. A templomkertben alussza örök álmát Bod Péter, a nagy irodalom- és egyháztörténész író, aki életében Bethlen Kata udvari lelkésze is volt, és akit „a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósának” tartanak. Következő állomás a Jókai regényből ismert Nagyenyed volt, melyet a „szenvedések városának” is neveznek. Nagyenyedre érve megtekintettük a város híres református kollégiumát, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor, az Erdély aranykorát megteremtő fejedelmünk alapított. Ma az intézmény az alapító nevét viseli. Sose felejtsük: „A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”! A nagyenyedi várfal tövében álló emlékműnél koszorút helyeztünk el, emlékezve a letűnt korok magyar áldozataira. Késő délután Torockószentgyörgyön felsétáltunk a Rákóczi-féle szabadságharcban felrobbantott híres vár romjaihoz, ahonnan csodás kilátás vetült a Székelykő csipkés vonulatára.

IMG_3701
IMG_3662
IMG_3726
IMG_3672
IMG_3720
IMG_3734
IMG_3709

4. nap: Tordai-hasadék -Tordai sóbánya – Kolozsvár

A Határtalanul program 4. napja is bővelkedett látnivalókban, élményekben.

A délelőtt folyamán Szent László királyunk patkónyomait keresve a Tordai-hasadékban tettünk kirándulást. A monda szerint a Torda-hegy akkor szakadt ketté, mikor a kunok elől menekülő szent király Isten segítségéért fohászkodott. Ha már Tordán vagyunk, vétek lenne kihagyni a Tordai sóbányát! A tordai sóbányában 13 emeletnyit lépcsőztük lefelé. A bánya magas páratartalma és egyenletes hőmérséklete gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre, ennek köszönhetően nemcsak a kirándulni, hanem a gyógyulni vágyók is látogatják e helyet. Délután Erdély fővárosába, kincses Kolozsvára látogattunk el, ahol megtekintettük Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülői házát, valamint a Szent Mihály és a gótikus Farkas utcai templomot.

IMG_3779
IMG_3757
IMG_3826
IMG_3785
IMG_3793
IMG_3810
IMG_3798

5. nap: Torockó-Cifra-Kalotaszeg Körösfő-Nagyvárad

Kis csapatunk a délelőtt folyamán sétát tett a Székelykő lábánál fekvő Europa Nostra díjjal kitüntetett meseszép Torockón, ott, ahol kétszer kel fel a Nap, majd megtekintettük a torockói Néprajzi Múzeumot is. Ezután utunkat Cifra-Kalotaszegen folytattuk, ahol az útszéli kirakodóvásárban még mindig ráakadhatunk igazi kincsekre, a helyi asszonyok varottasaira és a férfiak fafaragásaira.

Nagyvárad gyermeket és felnőttet egyaránt elvarázsolt, mikor rövid sétát tettünk a belvárosban, és megtekintettük a Körös-parti Párizs nevezetességeit, a Bémer teret, a Szent László teret, a régi magyar nemesi palotákat, a Városházát. Az élményekkel teli öt nap után kirándulócsapatunk este 7 óra körül szerencsésen hazatért Mátészalkára.

Megragadjuk az alkalmat, hogy megköszönjük Gurbai Csaba buszvezetőnek és Gábor Ferenc honismereti vezető kísérőnek a gyerekekhez való pozitív hozzáállásukat, kedvességüket, együttműködésüket.

Köszönjük a három kísérő pedagógus egész heti figyelő tekintetét, segítő jelenlétét!

A kiránduláson részt vett tanulók és kísérőik is felejthetetlen élményekkel tele tértek haza.

IMG_3861
IMG_3887
IMG_3881 (1)
IMG_3872 (2)
IMG_3870 (1)
IMG_3850 (1)
IMG_3853 (1)

ÉRTÉKELŐ ÓRA

1 tanítási óra keretében értékeltük a kirándulást, felelevenítve a szép emlékeket és felidéztük a látottakat, tanultakat.

Megbeszéltük, hogy milyen útravalót adott nekünk ez a kirándulás a jövőt illetően. Az értékelés célja a történtek áttekintése, a tanulságok levonása, az eredmények megfogalmazása, a külhoni magyarsághoz kapcsolódó ismeretek, a tanulmányi kirándulás során szerzett tapasztalatok iskolai keretek között történő megjelenítése. Projektmódszerrel, csoportmunkában a diákok élménybeszámolót és posztert készítettek az 5 nap programjáról, amelyet az utazás alapján állítottak össze saját fényképeik segítségével. A csoportok által készített posztereket kiállítottuk az iskola aulájában.

IMG_3331
IMG_3426
IMG_3326
IMG_3424
IMG_3317